Levél az amerikai hadseregből: nagy háború kell Putyinnal szemben
A tárgyalás nem fog békéhez vezetni az amerikai hadsereg egyik őrnagya szerint.
A támadás során két Srí Lanka-i békefenntartó is megsebesült.
Nyitókép: AFP
Franciaország bekérette Izrael párizsi nagykövetét, miután újabb támadás érte az ENSZ libanoni békefenntartó misszióját (UNIFIL). A francia külügyminisztérium pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy Párizs, mint az UNIFIL egyik fő pénzügyi támogatója, elítéli az izraeli hadsereg akcióját, amely a dél-libanoni misszió székhelyét célozta meg – írta meg a Magyar Nemzet.
Franciaország elítéli az UNIFIL elleni szándékos izraeli lövések folytatását
– fogalmazott a külügyminisztérium a nyilvánosság számára kiadott közleményében.
A francia kormány egyértelműen közölte, hogy „ezek a támadások a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentik, és azonnal be kell szüntetni őket”. A minisztérium továbbá kijelentette, hogy „az izraeli hatóságoknak magyarázattal kell szolgálniuk”, ezért Franciaország az izraeli nagykövet bekéretése mellett döntött.
A támadás során két Srí Lanka-i békefenntartó is megsebesült. Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnök pénteken szintén elítélte az esetet, és elmondta, hogy egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel a tűzszünet elérésére tett erőfeszítésekről.
Ez már a második izraeli támadás volt az UNIFIL megfigyelőállásai ellen a héten. Csütörtökön egy izraeli tank csapott le a misszió egyik megfigyelőállomására Nakúra határvárosában, ahol két indonéz kéksapkás sebesült meg. Az UNIFIL-nek tízezer katonája állomásozik Dél-Libanonban.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A tárgyalás nem fog békéhez vezetni az amerikai hadsereg egyik őrnagya szerint.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.